KÉT HOPI
A hopik - szeretetreméltó alakok. A Hopppiban
élnek. A Hopppit azért írják a hopik három p-vel, hogy megkülönböztessék a
lakóhelyüket - ami, és aminek a neve hasonlít rájuk - sajátmaguktól. (Ringo Starr
így lett sztár). A neve nagyon hasonlít, a hely átvitt értelemben hasonlít. Meg
fogsz érteni: rám hasonlít az én lakásom, rád meg a tiéd.
Na, ilyen értelemben.
A Hopppi egyébként egy erdő. Kicsit olyan, mint amilyenek a Hűvösvölgy és a
Hármashatár hegy között vannak, kicsit meg mediterrán.
Jobban mediterrán.
A hármashatárhegyiség annyi benne, hogy lankás és többnyire ritkás, de leginkább
annyi, hogy közel van hozzá az úgynevezett civilizáció. Annyira közel, hogy benne
van. Néha turisták, néha bódék, eldobott villamosok és konzervdobozok, mosófazekak
és cipők, plédek, múlt heti színes hetilapok képében, néha utak vagy
vasútvonalak, meteorológiai rácsos dobozok (abban van a hőmérő, a légsúlymérő, a
szélmegmérő), tyúkólak, rozsdás grillsütő, elveszett Trabant formájában.
Mediterrán meg annyiban, hogy mindig langyos ott a fény és vidáman mesés benne a
növényzet. És - szerintünk - az a sok-sok lim-lom, amiről az imént szóltunk, nem
szemét-természetű, hanem természet-természetű - habár azért csak lim-lom. De
valahogy a sűrűsége más. Nem hígabb, vagy tömörebb, hanem lágyabb, emberibb.
Bár a hopik nem emberek: hopik. Egymás között, Hopppiban, persze emberek, a mi -
emberek - szemében-szemünkben viszont újra és újra megemberesednek. Úgy értem:
minden történetükben újra kell kezdeniük.
Ránézel: hopi, megszólal: és már ember.
Van a hopik között még hippi is. Majd meglátod.
1.) A MŰVÉSZ
Medveczki Hopinak egy szép napon eszébe jutott, hogy már rég nem látta az egyik barátját, Fülest. Felé se néztem. Milyen egy szemét alak vagyok én, mert mi a fontosabb az életben (?), a pénz, vagy a barátság, gondolta magában, a barátság, felelte helyesen. Pénze meg úgysem volt. Minek is az az erdőben. Felkerekedett hát, hogy meglátogassa Fülest. Battyogott a Hopppin át, a fejére esett egy toboz. Na ugye, ezt is azért kaptam. Felnézett a fenyőre. Azért kaptam? Mér' azér'? Kérdezte a fenyő. Csak. Mondta a fenyő. De Medveczki Hopi tudta, hogy azért kapta. Mire odaért, már tele volt lelkiismeret furdalással és szeretettel.
Kopogott illedelmesen. Nagy kuss volt a válasz. Az
nem lehet, hogy ne lenne itthon. Morfondírozott magában. Hiszen ha nem lenne itthon,
akkor zárva lenne az ajtó. Lenyomta a kilincset, hogy megbizonyosodjon. Az ajtó zárva
volt. Bezárkózott. Gondolta magában Medveczki Hopi. Mert itthon van. Mert soha ki nem
teszi a lábát. Mert fél még a széltől is. Hogy megfázik. Hogy ráesik egy toboz.
Vagy nem tudom. Hatoljak be? Önkényesen? Körüljárta a házat. Van itt valaki? Szólt
be a nyitott ablakon. Senki! Senkisenem! Előbb suttogás, aztán üvöltés. Bergmannál:
sikolyok. Akkor itthon van. Valaki. Na ugye. Mert ha senkisenem, az még suttogva se.
Nemhogy sikoltva. Hacsak nem egy betörő. De az meg aztán hallgatna, mint a sír. Még a
légy zümmögését is visszafojtaná. Visszament a bejárati ajtóhoz. Kopogott. Nem
megmondtam. Sírt fel egy hang odabentről. Akkor Medveczki Hopi szeretetrohamot kapott.
Hozhattam volna ajándékot neki. Mézet, fagyit. Vagy egy lufit legalább. Ezzel szemben
mi van nálam? A nagy magyar cókmók. Minden ezermester boltban lehet kapni. Benne volt a
hátizsákjában. Ami mindig nála van. Belenyúlt, elővette. Egy alumínium
turista-dobozt. Vagy ahhoz hasonlót. Itt kell lennie. Ott volt. Szerény kis kulcscsomót
vett elő a dobozból: a saját lakáskulcsa, a saját kocsikulcsa, meg egy olyan kulcs
volt rajta, ami minden ajtót kinyit. Jól jön az ilyen olykor, ha az ember az erdőbe
keveredik. Pláne, ha ott él. Behatolt. Füles azt mondta: te vagy az? Jó kérdés. Mit
csinálsz? Ez is jó kérdés. Hiszen látta. Füles egy festőállványt készült éppen
eltakarni. A testével és egy ronggyal. Amellyel leterített valami képet. A kezében
meg: ecset, paletta. Mutasd! Vigyázz, elmaszatolod! Füles úgy üvöltött, mint amikor
azt üvöltötte, nemrég, hogy senkisenem. Már késő volt. Medveczki Hopi lerántotta a
rongyot és elmaszatolta a vásznat. Te tudsz festeni? Tudnák,-nék, ha hagynátok!
Figyelj, Füles, én a barátod vagyok. Ahhoz képest ritkán látlak. Hát erről van
szó. Mondta Füles. De ennek vége. Mondta M.H. Mára. Mondta Füles. Aztán megint. Mint
ha mi sem történt volna. Hoztál mézet, fagyit? Vagy egy lufit legalább? Ez kitalálta
a gondolatomat. Gondolta M.H. Negatíve. Nem lehet ajándékkal megvásárolni a
barátságot. Nem hát! De azért jólesett volna. Nem tesz semmit. Tönkretetted a
festményemet! Aki csak egy képet tud festeni, az nem is festő. Nem is csak egyet tudok!
Mennyire nem? Van már készen huszonhárom. Az előbb még huszonnégy volt. Tette hozzá
Füles. Még jó, hogy nem zavartalak az utóbbi időben. A festő sorsa amúgyis a
magány. Mutasd meg őket. Mondta M.H. Nem. Ciki. Értek hozzá. Mondta M.H. Ez nem volt
igaz, de szükség volt már a jó szóra. De nem nevetsz ki? Jó. Nem nevetlek. Tudod
mikor nevettem én utoljára? Mikor? Tegnap. Amikor Bagoly azt mondta, hogy ért a
parapszihológiához. Az mi? Mindjárt utánanézek, mondta Bagoly, és vadul elkezdett az
interneten kutakodni. Meg is találta. Csak nem értette. Én meg elolvastam, és annyi.
Marhaság. Addigra Füles már mutogatta a képeit. Látod, ez itt egy nappali táj. Ez
itt egy éjszakai. Mért nincs sötét? Füles nem is halotta a kérdést. Ez itt egy
virágcsendélet. Ez itt egy világcsendélet. Ez meg itt mi? Ez itt egy világ. Szép.
Mondta M.H. Szép, szép, mondta Füles. Baszhatom. Az íróasztalnak festek.
Íróasztalnak csak írni lehet. Mondta M.H. Íróasztalnak festeni, az képzavar.
Festészetben nincsen is képzavar! A festészetben kép van. Mondta Füles. Azért vagyok
festő. És nem költő. Mint egyesek. Én költő vagyok. Na ugye. Az egyik költ a
másik fest. És akkor mi van. Ez így jó. Na, milyenek a képeim? Hát? Egyébként
kurva jók! Helyesbített M.H. Malacka csöngetett. Én is csöngethettem volna. Csak
akkor nem nyitod ki. Nem hát! Amikor festek! Be lehet jönni? Malacka dugta be a fejét.
Most már mindegy. Nem tudom bezárni. Egy hete elveszett a kulcsom. Hoztál neki
ajándékot? Mert jó rég nem voltál te is itt. Hát te? É se voltam. És hoztál? Nem.
De terád számítottam. Számíthattam volna. Helyesbített. Elfelejtettem. Hát persze.
Mondta Füles. Neked parapszihológushoz kéne menned! (Malacka). Hogy ne röhögjön ki
Bagoly? Azt se tudja, hogy mi az a parapszihológia! Most már tudja. Mik ezek? Tudod,
Malacka, Füles festő. Festő? Én is akarok festeni!!! De Füles tehetséges. Ki mondta?
Malacka, nem kell még hazamenned? Kérdezte Füles. A magam ura vagyok. Rabszolgaság.
Mondta Füles megvetően. Híres festő. Mondta M.H. Szobafestő. Mondta Füles.
Szobafestő az, aki az íróasztalának fest. Erről nem nyitok vitát. Mondta M.H.
Bementek a spájzba, megettek minden mozdíthatót. És elmentek. Füles azt mondta:
kétségbeejtő. Malacka azt kérdezte a Berva robogót vezetve. Mögötte M.H.
bukósisakban. Neked nem nő nőttön a lelkiismeret furdalásod? Mert nekem igen. Nekem
jobban. Mondta M.H. Csak egy kukkot se hallok ebben a zivatarban. Leszálltak. Levették a
bukósisakot. Rágyújtottak egy spanglira. Előre tudtam. Hogy fest? Nem. Hogy nem
kellett volna annyira elhanyagolni az utóbbi időben. Szerintem se. Ez nem válasz. Mér,
Hopi, kérdeztél valamit? Nem úgy értem. Na ugye. Tök abszurd: az ember egy percre
elfelejti a barátait, erre azok elkezdenek festeni! Mér, ki fest még? Kanga? Nyuszi?
Csak nem Tigris? Mer' azok is el vannak hanyagolva. Egyik sem tehetséges. Mér, Füles
az? Mit tudom én. Nem értek hozzá. Akkor mit lefetyelsz? Úgy érted, feleselsz? Úgy.
Hát. Nekem tetszik. Szerintem meg tehetséges. Szerintem is. Hát. Hallgatnak egy nagyot.
Mit csináljunk? Kiállítást!
Csinálnak egy kiállítást. Ott van a Százholdas Pagony apraja-nagyja. Kritikusok,
újgazdagok. Veszik a képeket, mint a cukrot. Fülesnek rövidesen fejébe száll a
dicsőség. Pökhendi lesz. Vörös svájci sapkát, és csíkos sálat visel. Eljár
otthonról minden este, ismeretlen fazonokhoz. Ledér nők csimpaszkodnak rá. Malacka
egyszer visz neki virágot, lufit; lefumigálja. Te jól van ez? Egyre szarabb képeket
fest. Erről szól egyik versem. Mondta M.H.
Mikor a patak vizébe nézel,
akkor legyél nagyon ésszel (ide azt akartam írni, hogy észnél, de nem jött ki. Mondta M.H.),
megnézed a képedet,
asziszed azt is te festetted.
Pedig csak attól néz az jól ki,
mert az ég is a vizet nézi.
Nagyon szép. Mondta Malacka. Nagy a baj. Mondta
M.H. Fülest pedig meghívják egy kiállításra. Elmegy a művész-dresszben. Egy
orángután képeit állítják ki, egy amerikai tudományos intézet munkatársáét. The
Institut of Human Technology. Ott vannak az orvosai is. Vagy mik. Az orángután veri a
mellét és üvölt. A közönség tapsol. A ledér nők rászállnak. A kritikusok
hanyatt esnek. Fülestől meg senki nem kér autogramot. Kétségbe van esve. The stranger
in the night. A Hopi erdőben (Hopppi) baglyok huhognak. Te vagy az, Bagoly? Én nem. Én
alszom ilyenkor. Nem egerészel? Nem. Kacarászom. Mostan színes tintákról álmodom.
Aztán Nyuszi jön szembe. Aztán M.H. Malackával. Mi van? Senki nem tud aludni? Nem-a!
Csak te nem tudsz, Füles! Mer' rosszak a képeim? Rosszak, nem rosszak, nem értünk
hozzá. Nekünk tetszik. Mert te csináltad. Csak neked tetszünk-e még mi? Az itt a
kérdés. Akkor nemesb-e a lélek? Füles ehelyütt, az önvád miatt, szinte öngyilkos
lesz. De megcsókolják egymást. Együtt elmennek egy kocsmába. Jól berúgnak. Szent a
béke. Van tanultság. Ahogy egy tanult barátom mondaná, Osika, bazmeg, ne viccejjé'
folyton. Nincs mit ezen röhögni.
Konyec.
2.) A NAGY ÁTVERŐMŰVÉSZ
Az úgy volt, hogy nyugi volt. Mindenki tette a dolgát. Füles mélázott, Tigris nagyképűsködött, Medveczki Hopi felváltva evett, szundikált és rőzsedalokat fabrikált, Malacka egyfolytában rettegett és irigykedett, Kanga Zsebibabát kereste. Nyuszi üzletfeleit fogadta és a rokonait üldözte. Bagoly a könyvtárban volt, és a személyzeten kereste a szemüvegét. Hiába. Míg meg nem jelent Zsengellér. Zsengellér azelőtt focista volt. De abból itt és most, előbb és utóbb már nem lehet megélni. (Az Orbán még elfocizik egy darabig és annyi.) Zsengellér egy öngóllal kiejtette a csapatát az NB-ből, bele a BLASZ-ba. Őt meg azonmód kiejtették a csapatból, egyhangú határozattal. Erről Hopppiban senki nem tudott. Később se tudta meg soha senki. De valamire azért rájöttek. Mindjárt meglátjuk, mire. Zsengellér a könyvtárban jelent meg. Meg van itten a "Tücsök mondja verébnek" Kabaytól? (Bagolynak volt egy rossz érzése. Elhessegette. Sajnos). Nincs. Nekem meg megvan. Itt tessenek aláírni, az elosztóból mondták. Átvették tőle. Egy reggeli az ára, itt lesz fogyasztva. Leült egy székre. Dobolt az ujjaival. Zsengellér úgy nézett ki, mint egy hopi. Pedig nem is volt az. El volt maszkírozva. Hoztak neki reggelit. Ki fizeti? Mér? Könyvtár ez, vagy étterem? Könyvtár. Akkor benne van a könyv árába'. Elhitték neki. Megreggelizett, fölkelt, elment. Bagoly ment utána. Hé, várjon már, mert gyalog repülök! Zsengellér hátrafordult. Ismerős maga itt? Én-e? Mondta Bagoly. Nálam jobban engem senki sem ismer! Nagyképű. Hol vagyok? Hopppiban. Még azt se tudja? Hol él maga? Én? Most jövök a BLASZ-ból. Most kell kussolni. Gondolta Bagoly. Csak el ne rontsam. Mi az a blasz? Akarta kérdezni ugyanis. De mivel idejében észbekapott, inkább azt mondta: blasz, blasz, lári, fári, a szemüvegemről beszéljen inkább! Elhozta? Mi vagyok én, optikus? Gondolta Zsengellér. Nem mondta. Az attól függ. Mondta. Hát volna itt épp egy szemüveg... Az kell nekem! Nem lesz jó az magának! Jó volt, jó lesz! Punktum! Az én dolgom! Ide vele! Nana! Mondta Zsengellér. Mer' sokba van. Sokba? Most már. Javította ki magát Zsengellér. Csak nem ültek rá? De. Nagyon. Bagoly: Hát persze. Gondolhattam volna. Előbb kellett volna gondolkodni! A blaszban nem gondolkodnak? Próbálkozott Bagoly. Dehogynem! A blaszban mindenki egyfolytában csak gondolkodik. Azér' annyi. Ki van számítva. Mennyi? Mennyi van magánál? Bagoly elővette a brifkóját, megmutatta. Micsoda szerencse! Pont ennyi! Bagoly odaadta Zsengellérnek a brifkóját. Meg se számolja? Mért? Ha egyszer pont annyi. Hát a tárcám? Visszaadhatom. Minthogy üres. És a szemüveg? Milyen szemüveg? Ja, az le van adva a könyvtárban. De hisz onnan jövök! Tudom. Én is. Elég langyos ott a kakaó. Tudja, se hideg, se meleg. Igyekeznie kéne! Még ráül valaki a szemüvegére. Nincsen tartalékszemüvege? Gondolta, rásóz egyet. De Bagoly ekkor már rohant vissza a könyvtárba. Oda se neki. Mondta Zsengellér. Hol vagyok? Tette fel Zsengellér a kérdést magának. Ez már nem a blasz. Ez Hopppi? Azt mondta ez a szemüvegetlen? Ha hopppi, hát hopppi. Hipp és hopp! Két pé, három pé, négy pé, hát nem mindegy? Az a fontos, hogy mitől döglik a légy. A légycsapótól! Helyes válasz! Ki adta? A lába alá nézett. Onnan magasodott fel éppen Gumihopi. Ejha! Mondta Zsengellér. Hát te mekkorára nőttél? Abban én döntök! Mondta Gumihopi kevélyen. És te? Én nem. Mondta Zsengellér. Bajban volt. Úgy értem, hát te ki vagy? Zsengellér már nem is volt bajban. Az mindig attól függ. Te a méretedet változtatod, én a személyemet. Hol is vagyunk? Ja, Hopppiban. Hopppiban minden elképzelhető. Nana! Mondta Gumihopi. Disznóság, az nem! Nem úgy értem az elképzelhetőt, hanem úgy, hogy elképzelhetőnek elképzelhető éppen minden, csak Hopppiban elképzelhetetlen minden elképzelhető disznóság. Az más! Mondta Gumihopi. Zsengellér: Mert Hopppiban elképzelhetetlen az elképzelhető. Magyarázkodott. Hogy van ez? Kérdezte Gumihopi. Ez nekem magas. Hirtelen Zsengellér feje fölé nőtt egy háznyira. Mást kérdezek: hány pé a Hopppi? Három. Most képzeld el! Gumihopi visszacsökkent a Zsengellér méretére. Hogy megkülönböztessük magunkat a szomszéd Hoppitól. Kiejtésben? Abban nem. Abban egyforma. Csak az iratokon. Zsengellér elővett egy iratot. Na, irat az éppen van nálam, tudsz olvasni? Én nem. Kicsi vagyok. Többnyire. Tette hozzá Gumihopi és összement. Mert itt van ni! Hopppi. Pont három pé-vel. Írni csak tudsz? Írni igen. A nevemet már le tudom ám írni! Mondta Gumihopi, mert már ciki volt neki ennyi nemtudás. Még szerencse! Itt írd alá, és annyi. Gumihopi aláírta. Mit írtam alá? Érdeklődött. A lényeget. Add ide a zsömlédet! Dehát sonkás! Épp azért! Szalámist nem eszem. Most ettem a könyvtárban. Csupa pöndörödés! Gumihopi fájós szívvel átadta a sonkás zsömlét. Menjünk tovább. Mondta Zsengellér. Merre? Hopppi sűrűjébe. Erre van? Lehet arra is... A két pés milyen? Kérdezte Zsengellér. Az is jó. Egyik hopi olyan, mint a másik. Ez is jó és az is jó. Csak más. Mindegy. Gondolta Zsengellér. Ki vagy te? Kérdezte Gumihopi. Már rég meg akarom kérdezni. A nagy átverőművész. Válaszolta Zsengellér. Az mi? Az? Egy haspókféle. Máskor futballista. Mikor mi. Ami épp adódik. Én is változom. Mint te. Gumihopi: Ez jó! Megkedveltelek. Akkor megyünk? Hova? Hopppiba, három pé, megtanultam! De hát ott vagyunk! Akkor hol a jónép? Ki-ki erre arra. Teszi a dolgát. Füles mélázik, Tigris nagyképűsködik, esetleg ugrál, Medveczki Hopi eszik, vagy szundikál, esetleg rőzsedalokat fabrikál, Malacka valakit irigyel, Kanga keresi a gyerekét. Általában. Nyuszi nagyon elfoglalt a rokonaival. Bagoly visszament a könyvtárba a szemüvegéért. Azt tudom, onnan jövök. Mondta Zsengellér.
Aztán bemennek a faluba. Gumihopi bemutatja
Zsengellért a jónépnek. Megrendezik a nagy átverőversenyt. Zsengellér mindenkit
átver, még M.H.-t is, azonban a végére megjön Bagoly a könyvtárból, ahol
utánanézett az interneten Zsengellérnek. Emberek! Hopik! Hisz ez az öngólos
Zsengellér!
Zsengellér rettenetesen elszégyelli magát és elhúz. Utána szólnak. A másik Hoppi,
a két pés is mi vagyunk! Úgyhogy oda már ne menj! Zsengellér maga alatt van. Itt
viszont letelepedhetsz. Ez egy szabad ország.
Konyec