Velocipő

    A Velvárt volt a világtörténelemben az egyetlen magyar biciklista, aki megnyerte a Tourt. Akkor, véletlenül, 1929-et írtak. Az emlékét csupán egy oldalági leszármazottja tulajdonában lévő bringaszerelő műhely őrzi az Almásy téren .
    Még ez a film se róla szól.
    Egy másik magyar biciklistáról szól ez a film, egy olyanról, aki napjainkban él. Az illető realista: nem akarja megnyerni sem a Tourt, sem a Giro-t.
    Még a Magyar Kört sem. Csak teker, teker, teker...
    ...illetve ...
    ...addig pedig csak benne van a bolyban. "Vízhordó" . Nemhogy esélye nincs: azt meg se kaphatja.
    Ne akarj magasugró-bajnok lenni egy olyan országban, ahol nem rendeznek magasugró versenyeket. Ne írjál regényt egy olyan országban, ahol nem nyomtatnak könyvet; ne fogjál harangöntésbe, mert akkor nem megy le többé a Nap, ne fogjál temetkezési vállalkozásba, mert akkor nem halnak meg soha az emberek...
    ...stb.
    Tekerj a bolyban.
    Az is biciklizés.

A srácot Andor Balázsnak hívták. Az általános iskolát kitűnően kezdte. Az osztálytársaitól - többek között ezért - az ABC becenevet kapta, ami a későbbiekben is rajt ragadt.
    Harmadikban egy Cihika Jenő nevű alak tanította a földrajzot neki. ABC emiatt az ember miatt egy életre megutálta az iskolát, földrajzból megbukott, a többi tantárgyból pedig kettesre-hármasra végzett, tulajdonképpen még ez is csak azért volt lehetséges, mert élt még tanáraiban a korábbi jótanulóság rohamosan halványuló emléke.
    A szülei kétségbe estek, aztán támadt egy ragyogónak tűnő ötletük. Azt mondták neki:
    "Nézd, fiam, ABC, ha negyedikben újra kitűnő leszel, kapsz egy biciklit".
    "Versenyt?" - kérdezte ABC pimaszul.
    "Versenyt."
    "Most nem mindegy?" - gondolták erre a szülei.

    ABC negyedikben kitűnő lett. Megkapta a versenygépet, és az ötödikben elkezdett lógni a suliból. Bringázott. Egyre szenvedélyesebben. A hatodikat kétszer járta, mert iskola helyett nekivágott a hegyeknek a biciklivel.
    Tekert, ha fújt, ha esett, ha sütött. Közben, fejben, verseket írt, de mire leszállt a nyeregből, elfelejtette őket . Hetedikben kicsapták a főváros összes iskolájából. Egy évig a Velvárt kerékpárműhelyben volt tanonc. Tizennégy éves korában leigazolt a Tipográfia országúti szakosztályához. Csapattag lett hamarost. "Profi leszek" - hangoztatta kétségbeesett szülei egyre ritkábban és csendesebben megszólaló korholására válaszul. Profivá válni Magyarországon a bringázásban sem sima ügy.
    Napjainkban (napjainkban kezdődik és játszódik a film; az előzmények menet közben derülnek ki), vízhordóként indul csapatával a Magyar Körversenyen (már nem először), amely tíz napig tart, átlag 80-130 kilóméteres szakaszokkal, (közben részhajrák), az első és utolsó napon egyenkénti indításos, 10-15 km-es sprintversennyel. A rajt és a cél a Pólus Center előtt van (főszponzor). A tíz napban van Mecsek és Mátra, Dunántúl és Alföld. Lehet nyerni részhajrákat, hegyi versenyt; zöld, pöttyös, és sárga trikót, tálat, vázát, serleget.
    Vízhordó nem nyerhet semmit. Köti az edzői utasítás, a fegyelem és a csapatszellem. Béklyózza a kollektív magány. Az a kötelessége, hogy a csapat többi tagját segítse. Bizonyos értelemben a legjobb biciklista, mert rajta van a legtöbb teher. Minden élversenyző volt vízhordó egyszer, de kevés vízhordóból lesz csak menő. Mert ahhoz - egyebek mellett - ész is kell, taktikai érzék, villámgyorsan működő fej, tiszta agy, rengeteg rafinéria. Érte él a csapat többi tagja.
    ABC nem vízhordónak született. Ez az érzés mindig benne volt, de mindig reménytelennek tűnt ráébrednie .
    Az országúti körverseny momentumai: a mindennapi rajt (ugye), az első ötven kilóméternyi túrabiciklizés, közben duma, utazás, erősítés, szökések, részhajrák, befutó; közben bukások, kerékcsere, kaja, energiaital; eső és napsütés; utána a mindennapi díjak faksznija; aztán orvos, edző, dopping-ügyek; zuhany, alvás, masszás, reggeli (és még egy csomó monotónia), rajt, és megint előlről. Még jó, hogy egy másik csapatban ABC-nek van egy barátja. Bringásnak közepes, barátnak igazi. Gyuri. A többiek, nálunk is, és a rivális csapatokban: pitiánerek, vagy aljas dögök.
    A napi penzumot letekerni néhány óra csak. A kötelező csapatlét is elvesz a napból némi időt. A nap többi része pedig regeneráció, relax-unalom. Ilyenkor születnek az életre szóló gyűlöletek. Ilyenkor gondolkodik el az ember magamagáról. Ilyenkor merül fel benne, hogy minek él? Ilyenkor az ember néha bemegy a számára idegen városba, körülnézni, bár ez tilos.
    Fölszed egy csajt, lefekteti. A csaj

    A versenynek még csak a negyedik napja ez.
    "Egész életedben vízhordó akarsz lenni?" - kérdezi tőle aztán, egy pajtában, a csaj. Olyan szegény, mint egy ázott cinege.
    "Nyerd meg (!), nem akarsz országos bajnok lenni, he?"
    "Országos vagyok a pusztulásban."
    "Kiszúrhatnak, van itt egy pár olasz és francia versenyző-leső."
    "Na jó, tegyük föl, és akkor ott leszek vízhordó, minek?"
    "Pénzért, hülye (!); veled megyek! Magyar biciklista, magyar parasztlány: ugyanolyan nulla itt" - mondja erre a csaj.
    ABC ráhajt. A csapattársai, az ellenfelei, más csapatok, edzők, fokozatosan jönnek rá csak, hogy ez miben mesterkedik. Akkor összefognak ellene.
    Majdnem nem sikerül. De vele van Ilonka, az ázott cinege, és szeme előtt lebeg most már a cél, nem a Magyar Körverseny célszalagja, hanem a Tour, a lehetetlen.
    Országúti körversenyen, az utolsó napon nem szokás hajtani. Eldőlt addigra minden. Az utolsó nap a közönségnek van, a tévének: CHAMPS ÉLYSEES, ARC DE TRIOMPHE DE L'ETOILE! Mutatjuk magunk.
    Csak nem itt. Itt se tévé, se közönség, se pénz, se Diadalív. Még az árnyéka sem.
    Az ember csak teker, teker, teker. Közben jár az agy.
    ABC a Tour de Hongrois-t minden betartás dacára (intrika, parancs, szándékos ütközés, ételébe becsempészett ricinus okozta hasmenés) megnyeri. Váratlanul ugyanis segítője akad. Gyuri beáll elé, és viszi a szökéseken.
    A nagyvilág versenyző-leső ügynökei azonban sehol sincsenek. Kétségbeesés.
    "Hülye liba, mibe vittél bele?"
    "Megnyerted, nem?!"
    Aztán elindul biciklivel, egyedül. A csaj ott áll az országúton, mint egy amolyan. Elmegy mellette, visszafordul, felülteti a vázra. Hazabiciklizik vele.
    Bemutatja a lányt a szüleinek.
    Később tandemra szállnak.
    "Hová?" - kérdezik ABC-t szomorú szülei a kapuban.
    "A Sidney-i Olimpiára. Nyugi. Odaérek, megnyerem".
    Könnyes mosollyal integetnek neki.

Itt tartunk most. Nyakunkon az Olimpia.