ÉLETRECEPT
televíziós játékfilm sorozat
epizódhossz: 25 perc

Írta: Osvát András & Kécza András
©Egyszeregy Kreatív Bt.

Fizessenek a gazdagok
mondás

Az ember nemismerete a törvényt semmi alól sem menti fel
szabály


az ötlet

Van két fiatal (harmincon inneni) újságíró, egy sovány meg egy kövér. Szép, újságírós nevük van: Honti Géza és Vár Béla. Úgy írják alá közös cikkeiket, hogy HoGéVáBá. Egy nagy napilap ad nekik munkát (vagy egy vacak bulvárlap - majd meglátjuk). Egyszer kitalálták magukat. Azóta a lap nemcsak fizeti, hanem eteti is őket...

Mert: ők minden kedden bevacsorálnak a városnak egy jó helyén - inkognitóban - a lapjuk számlájára, aztán szerdán megírják erről a cikket, és csütörtökön leadják. A mű benne van a hétvégi számban.

A lapok hétvégi száma, mint tudjuk, hagyományosan bővebb lére ereszt; v. ö.: olvasmányosság, családiasság, ráérés, fotel, s a többiek. Az éttermek versengenek a fiúkért. Pénteken, hétfőn, vagy bármikor. Akár a cehhet is állnák. A mi újságíróink azonban nem megvásárolhatók! Lapjuknak ez a rovata, a "Minden kedden - Vasárnap" című, éppen attól oly népszerű, hogy kikezdhetetlen. Amit valakinek a lebbencsleveséről ez ír, az úgy is van!

A kalandok egyik fele az inkognitó megőrzése, az új helyek kiválasztása, a megvesztegetési kísérletek kikerülése körül zajlik. A másik fele meg akörül, hogy a lap költségére azért meg lehet ebédeltetni partnereinket is.

Egyéb stiklik és rezsiköltségek... Mert egyfelől van, ugye, a jog által kanonizált morál, másfelől viszont ott kísért sandán a szubjektív (a magasabb szempontok szerinti; az igazi. )

1. Film: SÁRKÁNYFŰ

SZERKESZTŐSÉG, DÉLUTÁN

Lázas munka látszata tölti be a szerkesztőséget. Mindenki a holnapi számon dolgozik. A telefonokat kézről-kézre adják, a fax csak úgy ontja magából a papírt, fotósok rohannak át a termen, a még nedves képeket lobogtatva. Az ügyeletes újságírók megszállottan ütik a számítógép klaviatúráját. Az automatából természetesen megint kifogyott a kávé, csak valami zavaros színű lötty jön ki belőle.

- Mért nincs már megint feltöltve ez verkli!?

Szabóné, a saját elrontott élete miatt az egész világra állandóan haragvó takarítónő utálattal közli:

- Ha a nagyságos szerkesztő urak állandóan kávét akarnak, akkor főzzenek maguk!

Senki sem figyel rá, így dühösen elvonul nyikorgó vödrével. Küldöncök, motoros futárok érkeznek és száguldanak el a rájukbízott halálfontos anyagokkal.

- Hol van már lökött Bencser, a sajtótájékoztatóval?
- Persze az ilyen zsíros dolgokat mindig ő kapja! A nyalizó.
- Ezt meg sem hallottam.

Kusma a kopaszodó, tudálékoskodó főszerkesztő-helyettes, mintha kilométer-hiánya lenne, egyfolytában mászkál a szerkesztőségben. És senkihez sincs egy jó szava sem. Viszont ahol lehet, ott tesz egy-egy kellemetlen megjegyzést, ezenkívül még mindenki ellen intrikál is. Természetesen közutálatnak örvend, dehát ő nem is vár mást ettől a kétes egzisztenciájú népségtől. Tehetnek neki egy szívességet. Úgyis a markában vannak.

Géza és Béla - lábukat az asztalon nyugtatva - édes semmittevéssel ülnek e nyüzsgő méhkas közepén. Béla kigombolja az inge felső gombját, nem neki találták ki ezt a meleget. Még télen is állandóan ömlik róla a verejték, nemhogy most nyáron. ("Kövér vagyok, nem tehetek róla..." - szokta mondani.) Géza az ő kákabélű alkatával sokkal jobban bírja az időjárás megpróbáltatásait.

- Hát ti meg? - kérdezi az arra rohanó főszerkesztő.
- Megtettük a magunkét a társadalomért.
- Nem tervezzük, hogy újra dolgozzunk.

Nincs jelentősége. A főszerkesztő nem vár választ. Tovarohan.

- Mér' ülünk itt?
- Mér' itt ülünk?
- Veselkedjünk?
- Nem lesz korai?

Kusma már kétszer is elment mellettük, jelentőségteljesen rájuk tekintve, de az igazi adut egyelőre még nem játssza ki, csak szívélyesen mosolyog rájuk, ebből mindenki tudja, hogy mindjárt jön a feketeleves. Kusma továbblép, és a szomszéd asztal mellett megáll, ahol Kelengér, az ifjú, tehetséges újságíró elmélyülten birkózik a számítógéppel, hogy mondatokba öltse legújabb nagyszerű cikkét.

- Ide figyelj, Kelengér! Azért mondom neked, mert kedvellek (a bicskák kinyílnak a zsebekben). Amit eddig itt műveltél, az szart sem ér. Nem azt mondom, hogy rossz lenne, csak egyszerűen pocsék. Se nem értelmes, se nem humoros, viszont cinikusan nihilista. Két heted van, hogy összeszedd magad. Ha addig nem hozol ki valami épkézláb dolgot magadból, érzékeny búcsút kell vennünk egymástól.

A közfelháborodás, bár senki sem jelzi, mégis általános. Meddig viseljük még el ezt a mocskot!? De látszatra minden a régi mederben folyik tovább. Kelengér teljesen kizökkent a gondolataiból, és most, mint a partra vetett hal, csak néz körbe, hogy mi is történt itt vele, majd egy elkeseredett mozdulattal kitörli mind-azt, mit eddig írt, és reménytelenül néz farkasszemet az üresen világító képernyővel. (Kelengér: "Beveszem a gyógyszerom...") Kelengér bekap hét tablettát. Mindenféle színű és formájú van köztük. Ott vannak kikészítve előtte, készen az ilyen esetekre, geometriai rendben.

Kusma, kinek számára inkább csak erőgyűjtés és próba volt Kelengér földbe-döngölése, most már bátran a két semmittevőhöz fordul.

- Nos, Urak?

Azok ketten unottan emelik fel a fejüket. Tudják, hogy amíg nem szólnak, fölényben vannak.

- Azt képzelik, hogy ez egy szanatórium, melyet a tehetségtelen és lusta újságírók számára hozott létre jótékonyan a Támogassuk A Semmirekellőket Alapítvány?

Mintha némi érdeklődés villanna fel Géza és Béla arcán, de persze mindez tettetett. Túl régi rókák ők a szakmában ahhoz, hogy ilyen átlátszó módon meg lehessen ijeszteni őket.

- A tulajdonos képviselője, a főszerkesztő és a rovatvezető, úgy döntött, hogy nincs szükségünk két ilyen ingyenélőre, akik a lap pénzén degeszre tömik magukat és azután olyan írásokat brekegnek, amiket az ötéves fiam is el tud mondani a vasárnapi spenót után.

- Csakmaga... (mondják egyszerre, egybeírva).
- ???
- ... szeretne úgy dönteni.
- Szeretem a döntéseimet.

Körülnéz, hogy mindenki hallotta-e?

- Nem fizetjük tovább a rágalmazási perek költségeit! Még csak egy hete jelent meg a legutóbbi firkálmányuk, de a Kismókus tulajdonosa máris feljelentette a lapot! Vagy kifizetik, vagy leülik. A börtönben majd nyugodt semmittevéssel tölthetik a napjaikat, megírhatják, mért nem ízlik a köménymagleves, akár még cirkuszi mutatványokra is betaníthatják a sok csótányt és patkányt. Vagy hajlandóak az urak normális újságírói munkát végezni, vagy holnaptól keressenek egy másik lapot, amely elég balek lesz a maguk degenerált ötleteihez! Egy hetet se kapnak! Holnapra várjuk a cikket!

Ezzel megelégedetten, mint aki jól végezte dolgát, faképnél hagyja őket.

- Tahó!

Kusma meg sem fordulva szól vissza:

- Hallottam.
- Na és ?

Géza és Béla egymásra néz.

- Most mi legyen?
- Mit tudom én.
- Vigyük el őt is vacsorázni?
- Megőrültél? Ezt a tetűt? Leeszi a nyakkendőjét...

Csöng a telefon, Kelengér kapkodva veszi fel, hajtja a lelkesedés és a megfelelni akarás.

- Béla! Téged keresnek.

Béla nehézkesen átveszi a telefont.

- Igen... Jó, mama... De tudod, hogy nem érek rá... Ez most nagyon fontos. Nem lehetne máskorra?... Rendben van... Nem felejtem el... Vigyázok, mama... Jó, mama... Sálat?! Ilyenkor?!!!

Ezalatt Edina, a negyven körüli emancipált (és emiatt természetesen egyedül élő), meglehetősen csúnya újságírónő odalép Gézához. (Edina már jó ideje reménytelenül szerelmes a fiúba, és ezt minden adódó alkalommal igyekszik Gé-za és a világ tudomására hozni.)

- Piszok egy alak ez a Kusma. Igazán nagyszerű volt a legutóbbi írásotok a Kismókusról! Nagyon jól szórakoztam rajta.
- Objektív volt.

Béla, miután letette a telefont, zavartan néz körbe, nem szereti, ha ilyenkor mások is hallják. Bár mindenki tudja, hogy az anyjával él, aki még mindig úgy kezeli, mint az ő aranyos kisfiacskáját, ennek nyilvánvalósága mégis kellemetlen számára. Igyekszik leplezni. Megvárja, amíg Edina továbbmegy, és csak utána közli a rossz hírt Gézával.

- Nem megy a mai vacsora.
- Munkavacsora, nem?! Ne gyere most azzal, hogy az anyukád ..!
- De most telefonált, hogy a nagynéném...
- Hallottam! Mikor nősz már fel végre?
- Nem tehetem meg, hogy nem megyek el a nagynéném születésnapi vacsorájára.
- Hozd el őket is. Ráíratjuk a lap számlájára. Fizessenek a gazdagok...
- Na ne izélj már! Tegyük át máskorra!
- Akkor utána?
- Ki bírja azt végigenni?!?
- Mér', a nénikéd is főz?
- Megkóstolod? Mint egy börtönszakács... Ha dicsérni akarom...
- Mondd, tulajdonképpen neked hány nagynénénéd is van?
- Nem válaszolok!

Géza komótosan előveszi a noteszét, hosszasan szemléli.

- Nem tudunk változtatni. Ad egy: holnapra meg kell írnunk a cikket, ad kettő: minden más estém foglalt. Irma, Enikő, Zsófi, Jolika, Gizi...
- Ki az a Gizi?
- A nővérem. Agresszív depressziós. Néha vele is kell találkoznom, nem?!
- Akkor nincs más választásunk, minthogy elmegyünk politikai vezércikkírónak, vagy szívsebésznek.
- Én mindig az akartam lenni.
- Vezércikkíró? Bele akarsz keveredni?!
- Nem. Szívsebész.
- De most tényleg mit csináljunk?
- Én elmegyek vacsorázni, te meg megírod. Na?
- Abból nem eszel.

Géza komótosan feláll. Elővesz egy szakmai telefonkönyvet. Behunyt szemmel, golyóstollal rábök. Kinyitja a szemét.
- Sárkányfű, este nyolckor.
- Mért pont a Sárkányfű?
- Mert ott még nem voltunk. Legendás a pincér...

Küldönc érkezik egy levéllel, szó nélkül átadja Gézának. Géza kibontja, olvas.

- Dögöljenek meg.

Béla úgy tesz, mintha nem is hallotta volna. Meg van sértődve. De Géza nem hagyja annyiban, mindenáron kikívánkozik belőle:

- Nem kaptuk meg az ösztöndíjat.

Kusma, mintha a föld alól bukkant volna elő, elégedett gonoszsággal nyugtázza Géza utolsó mondatát.

- Mi van, ingyenélő urak? Mostantól csak egy fél pár neylonvirslire telik?
- Virsli? Nem téma...
- Egy ügyes író, akinek tehetsége is van, nemcsak szája, arról is képes ódákat zengeni. De hát hol vannak maguk még attól! Hálát adok a teremtőnek, hogy már csak egy napig vagyok kénytelen elviselni magukat.
- Nekünk az öröm, ha végre az ördög elviszi innen.
- Nem én, urak, hanem maguk! De persze az előlegeket vissza kell fizetniük.
- Amennyit itt kaptunk, mellényzsebből...
- Azt még meglátjuk. Nem eszik olyan forrón a Sztroganoff-bélszínt, ahogy főzik.
- Azt nem főzik, hanem párolják. Szerencsétlen.

Kusma dühösen elviharzik, egy pillanatra megáll Kelengér háta mögött, átfutja, amit az ifjú újságíró írt, gúnyosan felkacag és megy tovább. A fiatal fiú újabb tablettákat töm magába. Csöng a telefon, Kelengér már nyúlna érte, de Géza leállítja:

- Pihenj! Majd én. Igen? Én vagyok... Mért nem jössz ide megmondani, ha valami bajod van... Arra ne várj, hogy öt percenként benyitok az irodádba, hogy megkérdezzem: főszerkesztőcském, meg van elégedve velünk?... Akkor átviszem, -visszük egy másik laphoz... Kapva fognak kapni rajta... Holnaptól itt sem vagyunk... Ja, ha neked is kell, az más... Rendben, holnap leadjuk... (lenyomja a telefont). De ne szabj nekünk feltételeket!

Géza elhatározásra jutott.

- Ma este ismét vacsorázni fogunk. Punktum!
- Punktum??? És a nagynéném születésnapjával mi lesz?
- Egy évig talán még kihúzza. Akkor meg két ajándékot viszel neki.
- De az anyám kitagad...
- Majd keresel másik anyát.
- Anya csak egy van!
- Míg a mostohák csak úgy hemzsegnek.

SÁRKÁNYFŰ ÉTTEREM ESTE

Béla egy hatalmas bőrönddel lép be az étterem ajtaján. Fejét forgatva keresi Gézát. Amint Géza megpillantja az ajtóban szerencsétlenül álldogáló társát, elsápad.

- Itt nincs ruhatár? - mondja Géza, a kofferra pillantva.
- Kitagadott az anyám.

Géza alapos gyanúval érdeklődik:

- És most hol akarsz aludni?
- Hát arra gondoltam...
- Na arról szó sem lehet!
- Biztos?
- Biztos.
- Akkor majd alszom valamelyik híd alatt.
- A vasútit nem ajánlom. Zajos...

Öreg, a szakmájának minden régi méltóságát magában hordozó pincér lép hozzájuk . Két étlapot nyújt át reszketeg kézzel.

- Italt, mit hozhatok?

Géza gyorsan elbújik az étlap mögött, mert egy fiatal, bomba nő lép be az étterembe, egy korosodó férfi oldalán.

- Majd ha kiválasztottuk az ételt.

Károly Úr, a pincér, mintegy magának (hallják csak meg azért, akiket illet):

- Károly Úr, ne ábrándozzon manapság olyan vendégről, akit egyáltalán VENDÉGNEK lehet nevezni, ha kérhetem... Akkor meg mi tartson még életben?... (válaszol magamagának legott).
- Hallottad ezt?
- Na és? Meg van hasonulva... Ez egy ilyen ország...

A pincér sértődötten távozik. Béla a távolabbi asztal felé int a szemével.

- Icuka?
- Rosszabb. A Nóra. Két hónapja még együtt laktunk.
- És ez a trotty lecsapta.
- Az apja.
- Akkor becsapja...

Béla megérzi a helyzetben, hogy fölénybe került.

- Annak jó. Akinek apja van. Hívjuk ide őket!
- Megőrültél? Azt hiszi, hogy Londonból tudósítok.
- Hátha náluk elalhatok. He?

Géza megérti, hogy zsarolás áldozata lett.

- De csak egy éjszakára!
- Annyi elég szokott lenni. Másnap mindig visszafogad... Most már munkához láthatunk?
- Mi lenne, ha átmennénk máshova?
- És az aperitif?
- Meg se rendeltük. Le is bunkóztak.
- Rosszul tettük. Jól tette... Arról meg szó se lehet, hogy ezt a dögnehéz bő-röndöt felemeljem. Egyébként is, itt még nem voltunk.
- Ezt még visszakapod!

Hosszasan tanulmányozzák az étlapot.

- Te mit eszel?
- Már megint annyit kell zabálni?
- Kinek nem öröm, ne vegye magára... Én elmegyek, meglövöm, hazaviszem, mind megeszem, te meg megírod a cikket.
- Hedonista!
- Csak észre ne vegyen!
- Csak nem félsz?
- Csak de.
- Mi lenne, ha álcáznád magad?

Géza arrébb húzza a virágot.

- Én ma nem eszem levest.
- Nem elég, hogy nálam alhatsz?
- Nem.
- Jó, de akkor tied a desszert, ha már ilyen édes életed van.

Ebben megegyeztek. Károly Úr a pincérek hetedik érzékével lép hozzájuk.

- Nos, urak? Sikerült választani?

Fiatal fiúkból álló négyfős társaság lép be túlzott hangoskodással az étterembe. Károly Úr egy szemvillanással felméri a helyzetet és már fordul is vissza hőseinkhez. A társaság érkeztére Nóra is felemeli a fejét, Géza pedig gyorsan az étlap mögé bújik.

- Egy májgombóclevest kérek és egy rokfortos borjúszeletet.
- Én egy harcsapaprikást. A desszertről majd később döntünk.
- Savanyúságot?
- Egy ilyen házi vegyest kérünk.

Már venné el az étlapokat, de Géza nem engedi.

- Nézd meg, hogy idenéz-e?!
- Nem. Beszélget.

Géza odaadja az étlapot.

- Cseréljünk helyet.
- És a bőrönddel mi lesz?
- Nem mindegy? (lemondóan:) Egy helyre megyünk.

Géza hátrálva megpróbál helyet cserélni Bélával, miközben Károly Úr egyre nagyobb megvetéssel szemléli őket.

- És italt, mit hozhatok?

Géza, próbálva visszanyerni az egyensúlyát, mert majdnem elesett Béla bőrönd-jében, mintegy félvállról jegyzi meg:

- Valamilyen bort, döntse el ön. Egy üveggel, vagy egy litert. De aperitifnek két szilvapálinkát.

Károly Úrban eddigre már teljesen összeomlott a hit, hogy valaha még igazi VENDÉG-gel találkozik.

- Szép kis társaság gyűlt itt össze ma este. (De ezt már csak elmenőben.)

Miközben leadja a rendelést, a krakéler társaság már kopog az asztalon. Mindenki odanéz, természetesen Nóra is, kivéve Gézát aki gyorsan a leejtett zsebkendőjét keresi az asztal alatt.

- Ezeknek is pont most kellett idejönniük.

Az öreg pincér méltóságteljesen lép a fiatalokhoz.

- Uraim, italt mit hozhatok?
- Kérünk négy korsó sört, de úgy hozza, hogy a hab alul legyen és fölötte a sör.

Mindezt jó hangosan, hogy a többi asztaloknál is meghallják. Boldog elégedettséggel néznek egymásra. Károly Úr az étlapokat otthagyva, arcán nem mutatva ki érzelmeit, távozik. Magában bánatosan konstatálja, hogy hova süllyedt ez a világ.

Géza lehalkítva a hangját, kérdezi:

- Mit csinál most?
- Gondolom, sört hoz.
- Hülye! A Nóra.
- Ja? Mindenféle állati tetemet töm a szájába két kis fémeszközzel.


SÖNTÉS

A pincér a négy korsó sört tálcára teszi, leborítja egy másik tálcával, és egy hirtelen mozdulattal megfordítja. A tálcán ott áll a négy sörrel teli korsó fejjel lefelé. Alul a hab, fölül a sör.


ÉTTEREM

Jön vissza Károly úr a sörökkel. Szó nélkül leteszi az asztalra, és elmegy. Pár lépés után visszaszól.

- Egészségükre.

A társaság leesett állal nézi a korsókat (ha egy picit is megmozdítják őket, kiömlik az összes sör). Nóra felnevet, megtapsolja a produkciót. Géza elkeseredetten hajtja fel az előtte álló pálinkát.

- Tuti, hogy észrevett. Ebből botrány lesz.

Nóra feláll az asztaltól. Géza elsápad, érzi, hogy itt a vég, de a nő csak a mosdóba megy ki.

- Az a baj evvel a világgal, hogy a hülyék mindenben biztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.
- Ezt nekem mondod?
- Akinek nem inge, száradjon a más lelkén.

Károly Úr szervírozza az ételt és a palackozott vörös bort.

- Remélem, ez megfelel az uraknak.
- Nekünk most minden megfelel. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy válogathassunk.
- Elnézést, mi ez a gizgaz a hús mellett?
- A hely specialitása. Sárkányfű. Mindenhez adjuk.

Géza kanalazza a levest, Béla alaposan megkóstolja az előtte levő tányéron található művészien elrendezett étel minden alkotóelemét. Jegyzetfüzetet és tollat vesz elő a belső zsebéből. Minden egyes falat után jegyzeteket készít. Félreteszi a jegyzetfüzetet, és a bőröndjéből különböző fűszereket szed elő, amikkel átalakítja a maga képre a tányér tartalmát. Károly úr látja és megvan róla a véleménye.

- A munka megvolt, ehetünk.

Géza befejezte a levest, nekilát a második fogásnak.

- Muszáj neked ezeket állandóan magaddal hordanod?
- Én csak úgy tudok enni, ha valami emlékeztet az anyám főztjére.
- És ő ezeket a fűszereket használta?
- Ő nem, de én igen, suttyomban.

Jön vissza a Nóra. Géza félbehagyva az evést, feláll.

- Én ezt nem bírom tovább idegileg, inkább megnézem hogyan készítik a sárkányfűt.
- Szerintem az egyszerűen nő. Kinő a réten. Ha tudsz, hozz belőle még egy kicsit, mert az enyém fogytán van.


KONYHA

Géza csöndben belép a lengőajtón. A szakácsok sürgölődnek, éppen két újabb adag ételt tálalnak ki. Károly Úr átveszi a tányérokat, félrevonul a sarokba és mindkét adagból egy kis darabot áttesz egy külön edénybe, majd a két tányérral indulna ki az ajtón, mikor Gézába ütközik. Tisztában van azzal, hogy Géza mindent látott.

- Keres valakit, uram?
- Azt szeretném látni, hogyan csinálják a sárkányfűt?
- Az szakmai titok.
- (halkan) És az, hogy lecsíp az adagokból?
- (szintén halkan) Az is.

A pincér a két tányérral kimegy a konyhából. Géza mindenről elfeledkezve, a szakmai kíváncsiságtól hajtva a szakácshoz lép.

- Elnézést, hogy zavarok. De muszáj megkérdeznem, miből áll a sárkányfű?
- Ez titok, de annyit elárulhatok, hogy mindig magam készítem.
- Ezzel máris okosabb lettem.
- Ki engedte ide be magát?
- Én csak egy érdeklődő vendég vagyok.
- Ja, az más. Ha annyira ízlik, itt van még egy adag.
- Köszönöm, a barátnőm örülni fog.

ÉTTEREM

Béla már befejezte az evést, mire Géza visszaér a tányérral.

- Na jó, ezt azért még megeszem. Megtudtál valamit?
- Csak azt, hogy a pincér lop az ételekből.

Nóráék befejezték a vacsorát. Felállnak az asztaltól és határozott léptekkel egyenesen Gézáékhoz mennek. Géza nem tud elbújni, legszívesebben azt szeretné, ha megnyílna alatta a föld.

- Szia!
- Szia! Apa, ő a Géza, tudod akinél, még két hónapja, laktam.
- Jó estét! A lányom sok szépet mesélt magáról. De nem akarunk zavarni, további jó étvágyat!

Géza szólni sem tud, csak néz utánuk.

KONYHA

Károly Úr becsomagolja a félretett ételt és odaviszi a hátsó bejárathoz. Az ajtónál már várja egy öreg nénike. A pincér odaadja neki a csomagot.

- Köszönöm szépen. Az Irénke azt üzeni, hogy csak később tud jönni.
- Már félretettem az ő részét is.
- A holnapi viszontlátásra, Károlyka.

UTCA, MÁSNAP

Másnaposak a másnapok.

Begördül a Géza kocsija a szerkesztőség épülete elé, és megáll. Kiszáll Béla és elindul a bejárat felé. Kiszáll Géza is. Nyitja a csomagtartót.

- Hová mész?
- Csak ahová ilyenkor szoktam.
- Hát a koffer?
- Jó helyen van.
- Egyáltalán nincs jó helyen. Baromi rossz helyen van! (ez már dühös hang). Kapd ki!
- Elvan ott...
- Egyáltalán se nincs el!
- Te, ha így fogsz fogalmazni, tényleg kirúgnak a laptól. Veled együtt meg engem is.
- Nem vagyunk összekötve!
- A túrót nem!

FOLYOSÓ

A Géza öles léptekkel megy a folyosón. Harminc lépéssel lemaradva vánszorog utána Béla. Vonszolja a dögnehéz koffert.

- Vehetnél már egy kofferkulit. Aki ennyit utazik...

Szabóné arra jár egy porszívóval.

- Most szívtam föl, Béluka.
- Hát fújja le!
- Megjött, vagy elmegy? (bök a kofferra)
- Boszorkány!
- Hát aztán...

SZERKESZTŐSÉG

Lázas munka látszata tölti be a szerkesztőséget. Mindenki a holnapi számon..., (mint tudjuk).

- Mért nincs már megint feltöltve ez verkli!?
- Ha a nagyságos szerkesztő urak állandóan kávét akarnak, akkor hozzanak magukkal.

Persze most se figyel senki a zsörtölődő Szabónéra, egy fiatal újságíró a táskájából termoszt vesz elő, a tetejébe kávét tölt, komótosan elkezdi kavargatni.

Géza és Béla lábukat az asztalon nyugtatva édes semmittevéssel ülnek e nyüzsgő méhkas közepén...

- Nem írok.
- Akkor én se.
- Akkor ki vagy rúgva.
- Te is.
- Álmos vagyok. Egész éjjel nem tudtam aludni a horkolásodtól.
- Hát te sem voltál egy szalonzenekar.

Kusma meg jön éppen.

- Lazsálunk?
- Csak maga.
- Mi a fenét csinálnak?
- Látnivaló. (Géza)
- Példányszámot. (Béla; a barátjával egyszerre)
- Idefigyeljenek, ha üres marad a rovat, az olvasó még azt hiszi, hogy cenzúrázva van!
- Remek reklámötlet.
- Ezt választjuk.

Ekkor megszólal a házitelefon.

- Géza, vedd föl!
- Vedd föl te! Én fölvettem a zoknidat, reggel... szorít.

Géza fölveszi, de morog.

- A francba! Ja, te vagy? Bocs... Megírnánk, mostmár, biztosan, de az a baromarcú Kusma folyton föltart... Bocs...! Semmi, meghallotta. Itt tart föl. Majd visz-szacsörgök, ha nézz a monitorra!

Kusma odébbáll, Kelengérig.

- Mi van, slapaj?
- Kusma úr, kérem, ne szólítson slapajnak!
- Már mér?
- Már a barátnőm is leslapajoz.
- A slapajokat slapajnak szólítják. És leküldik kávéért, zsömléért.

Kelengér engedelmesen fölkel és elindul.

- Hány cukorral?
- Hozza csak. Cukorért meg majd visszaküldöm.

a fahrt odébbáll

- Hozzak kávét? (Béla)
- Te nekem ne hozz kávét! Te nekem írd meg a cikkünk! Majd én hozok kávét. (Géza)
- Te dúlni-fúlni látszol...
- Még szép!
- Alibiből. Hogy írjak!
- Akkor írj!
- Írok is! És aláírom a saját nevem...
- Hogy is hívnak?

Béla nem válaszol, az ölébe húzza a billentyűzetet, a plafonra néz, az meg vissza rá. Géza föltápászkodik.

FOLYOSÓ

Elindul a kávé felé. Félúton találkozik Kelengérrel, aki egy pohár kávét hoz óvatosan, hogy ki ne lötykölje, és tíz szem kockacukrot, ami biztos, biztos.

- Nekünk meg nem hoztál, mi, slapaj? Utolsó szó: törölve.

SZERKESZTŐSÉG

Edina megnyom valami billentyűkombinációt a maga computerén. Megjelenik a vasárnapi szám jeles oldalának rovatcíme: MINDEN KEDDEN - VASÁRNAP, alatta négy kolumnányi, egyelőre üres hely. De váratlanul , mint egy animáció, meg-indul rajta a szöveg, amit Béla éppen írni kezdett:

ÍNYCSÍK...

...landozó kedvében ébredt Simai Tihamér, a Sárkányfű étterem alszakácsa. Munkadühe volt, megérezte az ujjai bögyeiben.

... ezt olvassa le Edina a monitorról. Kezd már rákészülni arra, hogy elaléljon.

- Ujjabögye, ujjabögye - sóhajt fel.
- Maga itt nem Magácska - lepi meg Kusma.
- Csinálom a korrektúrát...
- A sajátjával játsszon!

Edina értetlenül néz. Érthető.

BÜFÉ

Géza kávét szürcsöl, meg amit egy sajtóbüfében csak kell.

- Elegem van - jegyzi meg.

A büfésnő megigazítja a dudáit.

- Nem zavar, ha megigazítom? Itt híres emberek is megfordulnak...
- Abbahagyom. Nem fogok én tovább..., ezeknek..., átmegyek a külpolra..., beférek..., sőt, első leszek! Sokra viszem én még! Röpdösni fogok, oda, ahol épp a fegyver ropog! Van bennem kakaó! Te meg majd ágyba bújsz velem.
- Én most is ágyba bújok veled...

SZERKESZTŐSÉG

- Bitang jó. Állati jó. Húzós! - mondja Edina.
- De hisz én írtam! Nem pedig mi!
- Tégedet is tudnálak szeretni, kicsit... Ti írtátok.
- Ezt írtuk?! - olvas bele a szövegbe a most érkező Géza. - Hoztam neked egy kávét.
- Idd meg!

A sziámi király egyszer nagyon megéhezett. De valami nagyon különlegesre is vágyott. Mondja is a sziámi királynőnek: "Van valami normális a frizsiderbe', anyjuk"? "Sárkányfű", mondja a sziámi királyné. Éppen akkor arra jön a ki-rály ikertestvére...

- Ez neked vicces?
- Nekem nem...
- Akkor mér' írod?
- Mer' nem szántam viccnek. Líra.
- Ahhoz képest vicces.
- És ezt ebbe' a cikkbe írod?
- Már beleírtam.
- A mi cikkünkbe?!

Géza leül a saját gépe elé, és elkezdi átírni.

- Nem azt mondtad, hogy lusta vagy?
- Nem! Azt mondtam, hogy tehetséges!
- Akkor dögölj meg!

Béla fölrúgja a székét és elrohan.

- Milyen kis pukkancs a dagi...

Edina megkérdezi, a saját asztalától, mely hárommal van arrébb. Fejek felett ordít át tehát:

- Kakasszó, az hosszú Ó? - a saját cikkével van most elfoglalva.
- Mi vagyok én, a Grétsy László...?,... keress inkább szinonimát...
- Ne bántsd a gyönge nőt - mondja Kelengér, aki szeret bekapcsolódni.
- És még ronda is.

A cikk végre elkészül.

FŐSZERKESZTŐI IRODA

- Ezt tegyem bele a vasárnapi számba???!!! (kérdé a főszerkesztő)
- Van más választásod?
- Vagy vigyük át a Magyar Kurirhoz az egész rovatot?
- Ezt beteszem a vasárnapi számba. A MINDEN KEDDEN - VASÁRNAP rovatba. Megfelel?

Győzelem. A jól letudott munka öröme.

ÉJSZAKAI UTCA

Géza és Béla jön kifelé. Béla cipeli a koffert.

- Ne szólj hozzám.
- Nem szóltam.

Szünet.

- Hova?
- Hova máshova?

Géza kiveszi a koffert Béla kezéből és beteszi a csomagtartóba.

- Nem kell nálad aludnom.
- Tudom. Hazaviszlek.

Az autó meg elindul.

-vége-

további epizódok
(lehetnek)

2. GÉZÁNAK GYEREKE LESZ
3. DEPRESSZIÓ
4. SÚLYOS BETEGSÉG
5. BÉLA REMÉNYTELEN SZERELME
6. GÉZA BEDOBJA A TÖRÜLKÖZŐT
7. GÉZA TITKOLT CÉGE TÖNKREMEGY
8. BÉLA ANYJA - APAI ÉLETJEL
9. EDINA (egymásról álmodnak)
10. GÉZÁT ELCSÁBÍTJA EGY NAPILAP
11. AZ UNOKAHUGUNK
12. HARMADIK GENERÁCIÓS GÖRÖG MAFFIA
13. BÉLA BEDOBJA A TÖRÜLKÖZŐT

3. DEPRESSZIÓ
(fejezet, melyben a gyógymód is benne van)

- Jól nézünk ki - mondja Géza egy délelőtt, midőn belépve a szerkesztőségbe, meglátja Bélát az asztalra borulva. Nem puszta gyanúja, hanem bizonyossága van: ha Béla már korábban ott van, mint ő, ha nyitva van mögötte az ablak, ha a zsebéből időről időre egy lapos bádog-üveget vesz elő, és csak azzal beszélget, az azt jelenti, hogy beállt a periodikusan visszatérő depressziós hul-lámok egyike. Ennek egyetlen gyógymódja van, amint azt Géza rutinból tudja már: az okot meg kell találni. A depresszió, mint tudjuk, oktalan. Hasonló állapotok neve, okkal: kétségbeesés.
Edina ilyenkor tehetetlen, akármit mutat fel. Bélának ahhoz sincs ereje, hogy föl-pofozza. Géza megteszi.
- Nem ennél valamit?
Ez a legrosszabb kérdés, ami ilyenkor Bélának feltehető. De a munkáról is szól a kérdés, nemcsak az ápolásról.
- Halj meg, ha a barátom vagy és jót akarsz nekem - rebegi Béla, majd az anyukája jelentkezik be telefonon, és kisvártatva személyesen is. Edina és Géza Bélát bevonszolja a WC-be, azt állítván a riadt mamának, hogy vidéki riporton van a fiú.
- Ne aludjak vele ma éjjel ? - kérdezi Edina.
- Isten ments!
- Akkor legalább veled. Vagy valakivel!!!
- Neked egyszerűen nincs jogod, hogy depressziós legyél!!! - üvölti Géza - Ebben a helyzetben ! - teszi hozzá. - Ha bizsereg, hát bizsereg. Tűrjed!
- Erről szól az életem! - kezd el hisztérikusan zokogni Edina és ekkor kapja a második pofont.
- Üssél még! Az is jó...

Béla a Géza otthonában a díványon hever.
- Most lemondjam a Teréziát?
- Tőlem, akár jöhet, nem nézek oda... Sehova se nézek. A nyitott szemem csak a világ ürességére vetett hasonló tekintet.
- Tekintettel erre megmondom neked: az a te bajod, hogy rég' nincs már csa-jod.
- Tegnapelőtt is volt...
- Az nem csaj, az nővendég.
Egy barát, az barát. Géza elmegy és amikor jön Terézia, a Bélát találja ott, he-lyette, és meggyógyítja.
Következmény: megint a Bélának kell megírni a cikket, valami bonyolult halász-léről, amelynek két három szálkája amúgy, egy jelenettel korábban, orvosi be-avatkozással volt csak eltávolítható a Bélából (az anyukája meg végig ott izgult).
A depresszió azonban már rég sehol (pálinka: kiöntve a WC-be).

4. SÚLYOS BETEGSÉG
(fejezet, melyből megtudhatni, ki az igaz barát)

Géza egy reggel arra ébred, hogy egész éjjel nem aludt. Lázas. Köhög, taknyos, rekedt, fáj a torka, utálja a világot. "Smafu, influenza, elmúlik" - gondolja és bemegy a szerkesztőségbe. Nem múlik el.

Béla elcipeli egy orvoshoz, aki hümmög és elküldi laborvizsgálatokra. A laborleletek egy részét aztán nem adják ki, hanem csak egy hét múlva lesz meg. Addig is kap egy olyan antibiotikumot a háziorvosától, amelynek a használati utasításában az szerepel, hogy döglött lovaknak még minimum öt év életet biztosít a szer, ha evés közben, mindenképpen szétrágás nélkül nyeli le a beteg állat. "AIDS-em van, esetleg leukémiám" - gondolja Géza, de nem mondja senkinek, csak elsápad és reszket.

Az élet nem áll meg. A láz elmúlik másnapra, de nincs még lelet. Béla hiába hívja a kerületi rendelőt. Géza nem meri a Nobel-díjas-orvos-specialista-kutató barátját megkeresni.

Edina megérez valamit. Kusma barátságossá válik. A főszerkesztő váratlanul kifizet egy meg sem jelent cikket. A Slapaj kerüli Géza tekintetét. Béla anyukája túrós palacsintát küld. Három lány jön föl - hívás nélkül - egy este, váratlanul, egyszerre. Egy se kapja meg, ami jár neki.

El kell menni egy étterembe. Géza csak turkálja az ételt. Ettől Béla is csak turkál. Neki kell megírnia a cikket. Agyon kell dicsérnie a közepesen szar kiskocsmát. Azt kell írnia a cikk fölé címnek, hogy HATTYÚDAL. Rövid U-val! Hexame-terekben kell írnia! Ezt azonban már nem vállalja.
- Inkább halj meg! A hexameter szent dolog!
- A halál nem az?
- Nem! Az szemétség! A legnagyobb!
Béla teljesen váratlanul, mint egy ember, sírva fakad. Géza összeomlik.
- Lehet, hogy meg se halok. Nincsenek is tüneteim...
Ez végre kiderül. Tényleg: nincsenek. Az ezt követő őrült éjszakán Edina mind a két fiúval lefekszik, egyszerre; Kusma szemétté válik; a főszerkesztő levonja az előleget, Bélától is; a Slapaj beindítja a fúrógépet.
- Mégis inkább haltál volna meg, mondja Béla, akkor érdek nélkül szeretnélek.

Béla anyukája meg kikövetel egy vacsora-meghívást.

8. APA CSAK EGY VAN
(fejezet arról, hogy az apja bármelyikünknek lehetett volna akár egy hajóskapitány)

Írtó békés nap a ez a mai. Olyan unalmas, mint minden hétfő. Csak a Bélát keresi egy pasas, egy lehetetlen reggeli időpontban, még mielőtt a fiú bejött volna a szerkesztőségbe. A férfinak mindenütt szabadon növő körszakálla van, akárha Piszkos Frednek. A nevét sem árulja el az egyedül jelenlévőnek, a takarítónőnek:
- Majd visszajövök.

Béla nem ismer ilyen külsejű alakot. De nyugtalan. Géza kénytelen - egyébként teljesen eredménytelenül - logikai műveleteket végezni (dedukció, kizárásos kutatás), mert Béla egyre csak kínozza.

Nem indokolatlan tehát Kusma rosszízű megjegyzése, miszerint, a szakmai munkával, a lappal e két spermahajder egyáltalán nem foglalkozik. Még a Sla-pajt is nehéz rávenni arra, hogy férfiként viselkedjen, ami u.i. egy gyakornoknál azt jelenti, hogy:
- Szóval gürizzek helyettetek...

Teszi magát, hogy még egy nagy zabálás sem oly' nagyon vonzó neki. A testi erőszak ígérete aztán mégiscsak meggyőzi őt.

Béla anyja telefonál, hogy előérzete van, melynek azonban nem világos az előjele. Béla megállíthatatlanul hazaugrik, Géza kettesben marad Edinával.

A főszerkesztő rájön, hogy Slapaj egy étteremben helyettesít. Ebből a helyzetből már nem lehet jól kijönni, pláne egyedül, Bélamentesen. Kusma meg még rátesz egy lapáttal...

Béla az anyja lelkét kezeli, de őt magát is gyötri valami. Beszól Gézának telefonon a szerkesztőségbe. De a barátja is elment, senki nem tudja, hogy hová.

Piszkos Fred pedig bejön, újra, hiába. A titkárnő Edinához küldi, hátha az tud valamit. Hát nem. Csak most már ő is nagyon nyugtalan.

Estére kelve Béla végre fölkerekedik. Elmegy a Csontbrigadéros étterembe. Ott ül a Slapaj egy szőrnyű csajjal és részeg. Béla elzavarja őket. Leszedeti az asz-talt és két személyre rendel.
- Ki lesz a másik? - kérdi a főúr;
- A barátom, az anyám, vagy nem tudom..., tudja mit, hozzon mindjárt hármat! - szeszélyeskedik Béla. Megérkezik Géza is.
- Tudtam... - próbál viccelni. De sok a megmagyarázhatatlan, ragadós feszültség Bélában.

Ám a kóser szilva felszolgálásával egyidőben betoppan Piszkos Fred. Tudja, hogy az egyik stampedli csak az övé lehet. Először Gézát nézi Bélának.
- Na mindegy - mondja a kapitány - az apai szív az akkor is apai szív.

Béla a fia! A rendes neve: Vár Áron. Sok nyálas csók és ölelkezés. Géza zavarban van. Aztán kibeszélik magukat. A kapitány tényleg kapitány egy újzélandi olajszállítón. Már megy is. Nem, nem akar semmit, csak egy fotót (speciel nincs). Béla anyjával, gyermeke anyjával sem akar találkozni. Azt sem akarja, hogy Béla elmondja majd a látogatását. Ezt Béla sem akarja; úgysem. Az öreg-nek minden kikötőben van egy gyereke. Most végiglátogatja őket, nyugdíj előtt.
- Budapest nem is kikötő... - jegyzi meg Géza, helytelenül.
- Hát a Duna már nem is hajózható? Nincsenek zsilipek?

Jól bevacsorálnak. Másnap jó cikket írnak. Csupa érzelem.

Egy aluljáróbéli automatából származó fotó, egy borítékban, elindul egy újzélandi címre...

9. EDINA
(fejezet melyben Edina Béláról, Béla Edináról álmodik. Nem lehet ennek jó vége)

Edina - a szerkesztőségben - az órájára néz, és, némi habozás után , telefonál Bélának. A mama veszi fel a kagylót, és közli, hogy Béla alszik még, mert túl sokáig nézte az este a tévé fehér zajjal telt monitorát.

Edina ül a saját monitora előtt. Bambul a pixelekre. Összefolynak (ők) mind a szeme előtt. A billentyűzetre hanyatlik a feje.

Béla az ágyában hánykolódik. Megcsörren a vekker. Fél tizenegyet mutat. Bejön az anyuka egy bögre kakaóval. Béla megissza, aztán alszik tovább. Még a kanál is a szájában marad.

A főszerkesztő meg átrepül az íróasztalok felett. És klezmert énekel. Kusma a fiókjából egy leporellóvá hajtogatott fotóalbumot vesz elő, kinyitja, nézegeti. Ő van minden lapjára beleragasztva, odaírt évszámokkal erősítve meg a nagy ba-rommá fejlődés összes állomásait. Kedvtelve nézegeti a fényképeket.

Géza megérkezik. Látja, hogy Edina békésen alszik. Látja, hogy a Béla még sehol. Átmegy hát a büfébe. A nagymellű presszóslány ajánlatot vár tőle éppen, amikor a főszerkesztő számon kéri Géza egy régebbi (tetszőleges) mulasztását.
Slapaj lesből kihallgatja a dialógust.
Kusma közli, hogy itt ő az olvasószerkesztő. Ezt mindenki tudja, csak azt nem, hogy akkor miért nem olvas?

Edina bekopog Béla szobájába. Béla átfordul a jobb oldalára. Piszkos Freddel (Vár Áron) látja magát karonfogva sétálni a Dunakorzón, buzik, ukránok, német turisták között.
- Látod, Bélus, ez a szar Új Zélandban - mondja a kapitány borízű hangon. - Nemhogy Dunakorzó nincsen, de még Duna sem.
Béla nem figyel oda. Edinát nézi, aki szembejön. Edina szép, s ez szokatlan. Hi-hetetlen! Béla meg van igézve. "Nem néz-e ez engem véletlen buzinak?" - gon-dolja Béla, még messziről.
- Papa, nem mennél most haza?
- Új Zélandba?
- Ki hol van otthon...
A piszkosfredszerű apa elkapja Edina csillogó pillantását.
- Tetszik neked?... Akkor nekem is tetszik...
- Olykor...
Közben már oda is érnek egymáshoz, egyfelől Edina, másfelől apa és fia. Szembekerül e két férfi ezzel a nővel.

Vár Áron már nincs is ott, midőn Béla Edinával sétál az esti korzón, összeborulva, és nézik a kék Dunát, a pontyok, kecsegék hűlt helyét, az elúszó dinnye-héjakat.

Edina egy pöttyös bögrében kakaót ad a félálomban vergődő Béla kezébe.
- Most adott anyám. Meg is ittam. Alszom.
Tényleg: ott áll egy üres bögre a éjjeli szekrényen. És akkor Edina bebújik a Béla mellé, a takaró alá. Ahogy van, ruhában.

Géza a szerkesztőségben unatkozik. A Slapaj ugratását tervezi. A fiatalember résen van azonban, és védekezés céljából támad. A főszerkesztő büfébeli jogos vádjait veszi elő, de legott rajtaveszt: Géza arra kényszeríti, hogy írja meg helyette azt az elmaradt anyagot.

A Slapaj tehetetlen mérgében rátelefonál Bélára. Bélát felébreszti az anyja: üzenet(!), soron kívüli szerkesztőségi értekezlet van(!), rohanjon be(!) (ezt mondta a Slapaj Kusmára hivatkozva, sajtóper valószínüsége ügyében).
Béla berohan. A zakója alatt marad a pizsamája. Géza örül neki. Rajta kívül üres a szerkesztőség. Csak Edina alszik ott, a számítógépre borulva.

Béla megsimogatja a csaj csúnya fejét. Edina azt mondja álmában:
- Béluska, édesem.

Géza hülyén néz rájuk.

top